Dóri 37 évesen keresett meg azzal a problémával, hogy nagyon fáj a dereka. Azért tőlem kért segítséget és nem egy masszőrhöz vagy orvoshoz ment, mert érezte, hogy a fájdalomnak köze lehet valamilyen szempontból a gyerekkel való kapcsolatához, mert lelkileg sem érezte magát kiegyensúlyozottnak.
Férjével együtt régóta várták már a gyermek érkezését és nagyon örültek, amikor Lea megszületett. Mindketten igyekeztek sokat foglalkozni a kislánnyal, de a kezelések alkalmával Dóri elmondta, hogy nem tudja másra hagyni Leát. Pedig kapott volna segítséget, mégis inkább úgy döntött, hogy vele marad és lemond arról, hogy elmenjen edzeni (régebben rendszeresen járt edzőterembe és nagyon hiányzott neki a mozgás). Úgy érezte, akkor nem jó anya és olyan, mintha elhagyná a kislányát.
Elkezdtük felfejteni mi az oka ennek a mélyről jövő gátnak.
Természetesen Dóri gyerekkorában találtuk meg a válaszokat. Nagyon szigorú neveltetést kapott és mint egyedüli gyerek elvárták tőle, hogy mindenben a maximumot hozza. A panaszkodást gyengeségnek tekintették szülei, ezért hamar megtanulta, hogy csinálni kell a dolgát fegyelmezetten és akkor minden rendben lesz. Lelki problémáit nem tudta szüleivel megosztani, növesztett egy páncélt, ami megvédte a sérülésektől és megakadályozta, hogy mély kapcsolatokat tudjon kialakítani. Férje megismerésekor is csak hosszabb idő után tudta közelebb engedni magához a párját. Nem nagyon bízott senkiben.
Ez a bizalmatlanság és maximalizmus iránti elköteleződés megbosszulta magát a kislánya nevelésénél. Olyannyira magára növesztette a gyereket, hogy egy idő után kezdte érezni a súlyát. Ki akarta sajátítani a gyerek nevelését és egyedül akarta vinni ennek terhét. Nem fogadott el segítséget, de a teste jelzett egy idő után, hogy ez természetellenes és ellentmond saját ösztöneinek.
A derékfájás jelezte ezt a túlvállalást.
Dóri egyszerre volt anya, aki meg akar felelni a gyerekének és egyszerre volt kislány, aki bizonyítani akar szülei felé, hogy ezt is meg tudja egyedül csinálni.
Szerencsére felismerte, hogy a derékfájdalom a jele annak, hogy ezen változtatnia kell.
Egyedül azonban nem volt képes rá, mert a tudatalatti mintázatok és a gyerekkorból jövő szabotáló hiedelmei megakadályozták ebben.
Végigmentünk élete fontosabb momentumain és traumáin az izomtesztelés segítségével, vagyis a teste bizonyos életszakaszokban megmutatta a stressz jeleit, ezután pedig az adott traumát különböző korrekciókkal oldottuk.
A sejtekben elindult az öngyógyító folyamat és megkezdődött minden szinten az újrakalibrálás. Már nem érezte szükségét annak, hogy megfeleljen a gyerekkorában magára növesztett képnek és elengedte a görcsösséget azzal kapcsolatban, hogy mindig csak ő lehet a gyermekkel, különben nem jó anya.
Dóri élete az elkövetkező két hónapban gyökeresen megváltozott. Rá tudta bízni hol a szüleire, hol a férjére a gyereket. Döbbenetes volt számára az az élmény, amikor először hagyta másnál a gyereket és abban a pillanatban elmúlt a derékfájása. Elkezdett kétszer egy héten edzeni járni, sokkal nyugodtabb volt és teljesen megváltozott a kislányával töltött idő minősége is.
Azt vette észre, hogy többet játszanak, vidámabbak és sokkal szorosabb a kapcsolatuk mint akkor, amikor minden idejét Leával töltötte.
Dóri számára világossá vált, hogy az egész család jól jár ha figyelembe veszi saját igényeit is és kiegyensúlyozottságával még többet tud adni szeretteinek.
Felismerte, hogy anyaként a kislánya iránt érzett szeretete mellett hagynia kell maga számára is szabadságot és engednie kell, hogy a gyermek másokkal is kapcsolódhasson.
Ehhez a felismeréshez nem lett volna elég, ha átlátja az összefüggéseket gyerekkori traumái és a mostani működése között. A tudatalatti folyamatok átírása szükséges ahhoz, hogy teljesen más szemmel nézzünk magunkra és letegyük a régóta magunkkal cipelt önkorlátozó gondolatainkat.
Segíthetünk magunknak azzal, ha nem figyelünk a külső elvárásokra, ehelyett befelé figyelünk és merünk az ösztöneinkre hallgatni, különben jönnek a lelki majd fizikai tünetek. Ez nyilván a komfortzóna elhagyással is jár, hiszen adódhatnak ebből konfliktusok a környezetünkben. Ha viszont nem kezdünk el kiállni saját érdekeinkért, akkor magunkat rakjuk bele egy kalitkába, ahonnan senki nem tud minket megmenteni. Nem baj ha szembe megyünk mások elképzeléseivel, elvégre mi tudjuk mi a jó nekünk. Egy idő után a többiek is elfogadják az új rendszert és minden helyreáll. Ez így van, mert ahol szeretet van és kapcsolódás a családtagok között, ott ez lesz mindig a legfontosabb.
Ha úgy gondolod te ezt nem teheted meg, mert olyanok a körülményeid, akkor biztos lehetsz benne, hogy nálad is működik egy tudatalatti gát, ami megakadályoz abban, hogy kiteljesedj és ez esetben külső segítségre van szükséged.
Le kell számolnod szabotáló folyamataiddal ahhoz, hogy felszabadult, boldog anya legyél. A választás mindig a te kezedben van. Te alakítottad ki ezt a helyzetet, tehát változtatni is neked kell rajta az első lépéssel, ha beismered, hogy nincs rajtad kívül álló erő, ami belekényszerít téged egy helyzetbe. A mélyebb változáshoz és a könnyedség eléréséhez szükség van a fennálló mintázatok átkódolására, a gyerekkori hátráltató minták átírására.
Amikor elengedjük a szabotáló mintázatokat, felfedezzük azt a világot, amelyben mindenki képviselni tudja magát családon belül. Nincsenek rejtett elvárások, játszmák és manipulációk ahhoz, hogy elérjük a célunkat a másiknál. Hatalmas szabadságot ad és bizalmat egymással szemben, ha merünk hűek lenni magunkhoz és ezt közvetíteni kifelé is. A gyerek is azt fogja érezni, hogy szeretet és bizalom veszi körül, tehát ezt is adja vissza.
Ha úgy érzed vannak még elakadásaid a jó anya szereppel kapcsolatban és erősen él benned a megfelelés, jelentkezz ingyenes konzultációra és beszélgessünk a helyzetedről.