„Ha nem foglalkozom a múlt fájdalmaival és csalódásaival, akkor egy idő után elfelejtem őket és végre meg tudom változtatni az életemet, hogy boldog legyek.”
Miért nem lehetséges ez így?
Mert sokkal összetettebb lények vagyunk annál, hogy elegendő legyen tudatos döntésekkel megfordítani a sorsunkat.
Amivel nem foglalkozunk, de még fáj, azt nem tudjuk gombnyomásra eltüntetni, így a tudatalattira bízzuk további sorsát.
Ekkor tapasztaljuk meg a szorongás érzését, a belső bizonytalanságot, sőt álmaink is emlékeztethetnek minket vagy olyan helyzetbe kerülünk újra és újra, amikor ugyanazt a rossz érzést tapasztaljuk meg.
A tudatalatti tehát keményen dolgozik, hogy minden szempontból felhívja magára a figyelmet és segítsen a feldolgozásban.
Azért fáj, mert úgy állunk hozzá a negatív tapasztalatokhoz, hogy általában elszenvedői vagyunk a folyamatnak, nem tehetünk semmit.
Ha továbbra is szemellenzősen nézzük az életünkben zajló dolgokat és a felelősséget nem vállaljuk fel, akkor tovább növeljük a szorongást és meg is betegíthetjük magunkat.
Nem kicsi a tét. Fájdalmainkkal, csalódásainkkal való szembenézés nehéz ügy, mert az egónk nem adja könnyen magát. Sérül ha belátjuk, hogy mi is szerves részei voltunk a történéseknek és mi is hozzájárultuk a következményekhez. Amikor azonban képesek vagyunk komplexen átlátni a folyamatot, akkor rá tudunk nézni objektíven és össze tudjuk rakni a képet, mint egy puzzle-t.
Mit kapunk cserébe ezért a cseppet sem könnyű lépésért?
– elmúlik a szorongás, mert rájövünk a felelősséggel járó erőre és szabadságra
– megismerjük önmagunkat
– felismerjük, ha hasonló helyzetbe kerülnénk a jövőben
– önbizalmunk megerősödik
– kiegyensúlyozottabbak leszünk.
Csak ennyi. 🙂
A japán kultúrában van egy gyönyörű szokás, a neve kintsugi.
Ezt a gyógyító folyamatot szemlélteti, amikor a törött kerámiákat nem kidobják, mint a nyugati ember tenné, hanem megjavítják. De nem akárhogy:
A sérült részeket arany vagy ezüst porral elkevert lakkal vonják be.
Így a törésvonalak jól látszanak, a kerámia mégis tökéletesen egyben van. Az élete része. Hozzá tartozik, az aranyportól pedig csak értékesebb lett.
Így nézzünk mi is magunkra és külső-belső hibáinkra, fájdalmainkra. Mi teremtettük őket ebben a nagy társasjátékban, amiben élünk és fogadjuk el őket. Ha tanultunk belőlük, akkor pedig legyünk büszkék a fejlődésünkre.
Ha nehéznek tartod önmagad elfogadását a hibáiddal együtt, talán itt az ideje annak, hogy meglásd honnan ered ez a blokk és hogyan tudod letenni. Vedd fel velem a kapcsolatot és segítelek téged ezen az úton, ha készen állsz.